Foglalkoztatófüzetünk célja, hogy játékos módon, magyarországi vonatkozásokon keresztül gyakoroltassa a gyerekekkel az angol nyelvet. A Hungary – Magyarország kötet egy majdani sorozat első tagja, melyben egy-egy téma köré csoportosítva mutatjuk be a minket körülvevő világot: az elmúlt korok történéseit, a természeti környezetet, lakóhelyünket, mindennapi életünket és így tovább. A kötetek elsősorban kiskamaszoknak készülnek, de tartalmuk révén bárki érdeklődésére számot tarthatnak.
Sorozatunk első tagja hagyományosabb országismerettel foglalkozik: különböző magyarországi nevezetességeket mutat be, külön kitérve Budapest látványosságaira. Füzetünk ezután az olvasóra bízza az „idegenvezetést” azzal, hogy saját lakóhelyét kell bemutatnia. Ezt követően a szokásoké, hagyományoké (locsolkodás, ballagás), majd a magyar vonatkozású ünnepeké (várjátékok, ünnepi játékok) a főszerep. Kiemelt célunk volt a magyar hagyományok, nevezetességek megfelelő színvonalú bemutatása, hiszen mai világunkban bármelyik gyerek kerülhet olyan helyzetbe,hogy hazájáról kelljen beszélnie külföldieknek.
Tapasztalt szerzőnk, Magyarics Péter az ismereteket játékos, kedves formában, igazi kalandként tárja az olvasó elé, aki joggal érezheti, hogy nem csak felfedezővé válik a füzet megoldása közben: a feladatok és a rajzok révén fokozatosan válik idegenvezetővé a saját környezetének és a jól ismert magyarországi helyszíneknek a bemutatásával. A füzet feltételezi olvasója jártasságát az angol nyelvben, ugyanakkor könnyen érthető nyelvezetének, egyszerű nyelvtani szerkezeteinek köszönhetően nem követel magas szintű angoltudást. A szövegek megértését a füzet végén található szószedet segíti. A füzet a már megismert elnevezéseket újszerű szövegkörnyezetben gyakoroltatja, ugyanakkor szókincse változatos, számos különlegességgel is megismerteti az olvasót. A könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
A kiadvány megvásárolható a Könyvbagoly webáruházban erre a linkre kattintva.